Hírek

    Kis létszámú, romantikus esküvői helyszín vidéken

    Kis létszámú, romantikus esküvői helyszín vidéken

    Csodaszép pillanat, amikor összekötjük életünket egy másik emberével. Hát, még milyen izgalmas, ha belegondolunk, mennyi élmény, kaland vár majd ránk kettesben. A közös út első nagy eseménye pedig az esküvő. Sokaknak nem a tömegről szól a nap, amikor a boldogító igent kimondják, hanem a meghittebb, kis létszámú esküvőről álmodoznak, amiért akár vidékre is szívesen elutaznak.

    Miért különlegesebb egy kis létszámú, romantikus esküvő vidéken, mint egy óriás lakodalom?

    Az igazi érzelmek, a nagy napon, a vőlegényben és menyasszonyban dúlnak. Egyszerre járja őket át a boldogság és az izgalom, amikor együtt, kézenfogva rálépnek egy ismeretlen útra.  A bizalom, amit egymásnak szavaznak olyan erős az esküvő napján, hogy azt valójában csak meghitt környezetben lehet tökéletesen megélni. A nagyobb lakodalmakban a fókusz elterelődik az esemény lényegéről: az esküvőt sokkal több szervezés, idegeskedés előzi meg, arról nem is beszélve, hogy a nagy napon pont a főszereplők nem tudnak egymásra koncentrálni a vendégsereg miatt. Egy kis létszámú esküvő ennél sokkal meghittebb, teret enged az igazi pillanatoknak.

     

    kis létszámú esküvő vidéken az egri Erla Villában

     

    Mitől lesz emlékezetes egy olyan kisebb esküvő, amin kevesebb a vendég?

    A kis létszámú esküvők előnye, hogy senki nem marad le semmiről: tartalmas érzések, beszélgetések emelik még feljebb a különleges eseményt. Egy ilyen intim környezetbe helyezett nagy nap sokkal inkább szól a házasulandó párról és nem a tömegnek, vendégseregnek való megfelelésről. Képzeljetek el egy olyan világot, amiben a szervezés első pillanatától az a fontos, hogy Ti hogy érzitek majd magatokat és nem az, hogy mindenkinek lesz e kedvére való ital, koktél és vajon elég lesz e a pálinka… Egy olyan kis létszámú összejövetel, ahol csak magunkra fókuszálunk sokkal tökéletesebb élet kezdés, mint 100 emberrel letáncolni ugyanazt a menyasszonytáncot.

    Az egri Erla Villa egyedi helyszín, olyan romantikus kis létszámú esküvő megteremtésére alkalmas, amiről minden pár álmodott. A lépcsőzetesen felépített kertben páratlan lehetőség nyílik a szabadtéri szertartásra, de az angol stílusú szalon is exkluzív miliő az egyedi élmények megélésére. A Villa díjnyertes gourmet étterme hibátlan kiegészítője a nagy napnak: elegáns, stílusos, nem mindennapi közeg az ünneplésre.

     

    Egy kis létszámú esküvő is lehet csillogó és mesébe illő!

    A hetedhét országra szóló lakodalmak rengeteg stresszel járnak. Nem a szervezésre gondolunk, hanem a már korábban említett: vendégsereg “szórakoztatására”. A párok sokszor annyira elfáradnak közben, hogy nem is tudják felidézni a nagy napjuk pillanatait csak a fényképeket, videókat látva. Vajon mindenki jól érzi magát? Elég lesz az étel? Nem hűlt ki a leves? Mindenkinek tetszik a zene? Váltottam mindenkivel pár szót? Az ilyen és hasonló “stressz” helyezetek megölik a pillanatot.

    Pedig a meghittség fontos, e nélkül személytelenné válik minden. Főleg életünk egyik legnagyobb döntésének napján. Ha már ekkor megvonjuk magunktól az egymáshoz kapcsolódás lehetőségét, akkor a sodró hétköznapokban még nehezebb lesz megfogni egymás kezét. Az egri Erla Villa szeretettel várja a kis létszámú vidéki esküvőre vágyó ifjú párokat, hogy a legjobb szolgáltatásokat és a legszebb emlékeket ajándékozhassa nekik. Kattintsatok ide, ismerkedjetek meg a szálloda nyújtotta lehetőségekkel és jelentkezzetek be egy személyes háznézésre.

     

    Pihenjen luxus környezetben!

    Foglalja le szállását még ma és élvezze a pihenést, töltődjön fel Ön is az Erla Villa felnőttbarát élményeivel!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre

    és értesüljön elsőként speciális ajánlatainkról!

    Erla Villa Eger

    Az Erla Villa, Eger történelmi belvárosában, egy csendes kis mellékutcában található. A különleges felnőttbarát Villa egész évben ideális helyszínt biztosít a minőségi pihenésre vágyóknak. A házban 14 különleges hangulatú, stílusú, gondosan megtervezett és egyedien berendezett luxus lakosztály található, amelyek dizájnját a modern és barokk stílus ötvözete jellemzi.

    Elérhetőségeink

    © 2024 Erla Villa | One Online